2016. október 21., péntek

2.évad - 4.rész - Őrült

Az előző részek tartalmából:
Zoli visszatért az élők sorába és ezzel rendesen felkavarta az eseményeket. Véletlen autóval elütötte Rebekát, lelőtte Klaudiát, és mindent  feje tetejére állított. Hanna, akinek idegrendszere már amúgy is végső stádiumban van, megtudta, hogy édesanyja végig tudta, hogy legjobb barátja életben van, és azért nem mondta el, mert a fiú zsarolta. Klaudia teste eltűnt, amikor a mentősök keresni kezdték a szakadékban, de nem ez az egyetlen, amit nem találtak, a gyilkos fegyver is elveszett.
#1 bizonyítékkal szembesítette Zolit, amivel sarokba szorította, és élete végéig börtönbe juttathatja gyilkosságért, azonban az este másképp alakult, mint ahogy tervezték. Zoli megtudta, hogy édesanyja tragédia áldozata lett, apja pedig elhagyta őket. Autóba szállt, hogy elmenjen egy régi családi emlékhelyre, egy kilátóhoz a Dunakanyarban, azonban magán kívüli állapota miatt fának ütközött és hatalmas sebeket ejtett az arcán. A fiú szédelegve, a halálra várva a korláthoz ment, hogy még egyszer megnézze a folyót, majd megcsúszott és kiesett a korláton. Hanna próbálta elkapni, ekkor már azonban túl késő volt.

***

-Zoli úristen ne! - Kiabálta a lány legjobb barátja után, aki a balesete után zuhanni kezdett a messzi mélybe, a sziklákra. Oda se mert nézni, hogy megpillantsa milyen látvány fogadja majd a mentőket, akiket azonnal felhívott. Nem telt sok időbe, amíg kiérkeztek, de a lány sokkos állapotba került. Pánik rohama volt, ami ennyi szenvedés után nem volt meglepő.
-Minden elveszett, minden elveszett, minden elveszett... - Ismételgette magában, miközben a földön ölve mocorgott ide oda.
-Hölgyem, a test nincs ott. Ez a második bejelentésük ma, ami téves, szórakoznak velünk? Be kell jönnie velünk az Örsre, ez már több a soknál.
-Tessék?! Maga meg miről beszél? Ott a kocsi, amivel karambolozott, maga szerint kié?
-Valószínű a magáé, ahogy a sebeket elnézem...
-Ezeket ma az erdőben szereztem... jogosítványom sincsen. Biztosúr kérem!
-Ez megmagyarázza, hogy miért karambolozott!
-Ne csinálja ezt velem! Miért nem hisz nekem senki? Eresszen már el! - Ordibálta hangosan, amivel magára vonta a figyelmet.
-Laci, hívj pszichiátert az őrsre, ez már nem a mi hatáskörünk. Ez a lány megőrült!
-Eresszenek már el!!!!!!!!!!
_____________________
VIDD A SÍRBA! 
2.ÉVAD 
#1ENDGAME
4.rész - Őrült


***

A balesetet követően hosszú, fájdalmas és mégis nyugalmas időszak következett. Rita a műtét után sokáig mély altatásban volt, és nem is nagyon tért magához, legalább egy hétig. Hanna nem mutatta az értelem és a józanság életjeleit, ezért őt is a kórházban kezelték a pszichiátrián. Kezelések, naponta többször, nyugtatók elalvás előtt, és a bezártság, hogy elzárják a külvilágtól. Az orvosok azt remélték, hogy ez majd segít a lánynak magához térni. Azonban azt is tudták, hogy ez mindaddig nem fog működni, amíg Hanna el nem fogadja a tényeket.
Egyébként különös szó a "tény" szó. Az emberek úgy kezelik a tényeket, mint a szent írást. Ezt mi mind tudjuk, de bármely ember felteheti magának a kérdést. Elhisszük mi ezeket? Vagy csak elfogadjuk, amiért a többség elhiszi? Ez a kérdés sok ismeretlen kérdésre választ adhatna. Azonban a tény az tény, mint ahogy tudjuk, és Zoli még mindig nem került elő. Az egyetlen szerencse, hogy a rendőrök tudják tanúsítani, hogy a fiút látták.
-Jó napot hölgyem! Mondja jobban van?
-Mit akar?
-Tudja én voltam magukkal az erdőben és a kilátónál. Érdekelt, hogy jobban van e. Ezért jöttem. 
-Azt mondta a rendőrségnek, hogy nem Zolit látta. Miért?
-Nem őt láttam.
-De igen! Őt látta! Beszélt magához! Látta az arcát! Tudja, hogy igazam van!
-Sötét volt, ez csak kitaláció! Én nem beszéltem senkivel!
-Mégis ki kérte meg erre, hogy ezt mondja, hm? Mennyit fizettek? Megduplázom!
-Nincs beszámítható állapotban , kérem üljön vissza!
-Ha nem mondja meg az igazat, akkor megölöm magát is, mint ahogy Rebekát azon az éjjel, megértette?
-Miről beszél? Ne ordítson! Valaki jöjjön, a beteg megint... - Kiabált segítségért az úr, akinek szavára azonnal ugrott mindenki, majd elhagyta a helyiséget. Hannát benyugtatózták és visszafeküdt az ágyba! Tudta, hogy sokáig lesz még ezen a helyen, és ez teljesen megrémítette. Az ágyon utolsó  józan erejével jobbra nézett az éjjeliszekrényére. Egy fényképkeret volt ott, benne egy üzenettel. Nehezen olvasta el, hogy mi volt az. Ez állt rajta:
Kellemes pihenést drágám! Én majd vigyázok a barátaid holttestére! #1

***
Egy sötét szobában gyertyát gyújtottak. Az egyik széken ülő fiú nem volt magánál. Mozogni sem tudott, ám ha akart volna, se lett volna könnyű, hiszen oda volt kötözve. Egyszerre, azt érezte, hogy erő áramlik a testébe. Felfoghatatlan érzés volt, sosem történt ilyen vele korábban. Mint, amikor egy léggömböt felfújnak, és hirtelen a magasba emelkedik. Ám ez közel sem volt olyan örömteli, mint amire számított. Kinyitotta a szemét. Nem tudta, hogy hol van. Az utolsó emléke az, hogy lezuhan arról a szikláról és várja, hogy a halál vonata elvigye messzire.
Maga elé nézett. Nem hitt a szemének.
-Úristen! - Mondta, majd a sokktól majdnem halálra rémült. - Klaudia?!
-Hát te meg ki... - Kezdett bele a lány a válaszadásba, majd felnézett. - Zoli?!
-Te meg mi a francot csinálsz itt?! Hiszen én...
-Megöltél? Így van!
-Hogy élhetted túl? Szíven lőttelek és lezuhantál. Meg kellett halnod.
-Ez szuper, de akkor árulj el nekem valamit, miért nincs egy seb sem rajtam? Semmi! Mintha csak elvarázsoltak volna. Nem értem.
-Mi van velem? Karamboloztam. Látsz rajtam sebet?
-Ő.... nem! Úristen el sem tudom képzelni mi folyik itt...
-El kell mennünk innen! - Szólt, majd vergődni kezdett, próbált kiszabadulni, de nem sikerült, és felborult.
-Zoli úgy sem mész sehova! De ha egyszer kijutunk innen, én esküszöm, hogy megöllek.
-Most miért?
-Nem egyértelmű? Mondd, te normális vagy? Hisz képes lettél volna... illetve, te le is lőttél. Érted? Ez, ez megbocsáthatatlan. Ha azt hiszed segítek, akkor rosszul hiszed.
-Majd ezt megbeszéljük, most ki kell jutnunk innen! Amilyen hamar csak lehet. Én nem fogok itt megrohadni. - Ekkor belépett valaki az ajtón. Egy sötét csuklyás alak. Jól tudták mindketten, hogy ki közeledik. - Miért hozott ide? Mit tett velünk? Engedjen el és mindent elfelejtek. Mint ahogy régen.
-Zoli, maradj csendben! 
-Úristen, az ott egy kés a kezében? - Kérdezte a fiú, majd a sötét alak felemelte a kezét, benne a tőrrel. A földön fekvő sérült fiú becsukta a szemét, a kezét pedig maga elé tette. A zaklató fogta a tőrt, és pár pillanattal később már vér folyt a földön.

***
Rita a sérülés óta mostanra jobban lett, de még mindig a kórházban fekszik. Kivételes alkalom ez, de az orvosok engedélyezték, hogy Hanna meglátogassa. Úgy gondolják, hogy jobb, ha ezt a saját szemével látja.
A lány kinyitotta a kórterem ajtaját, majd belépett. Nagyon boldog volt, hogy végre láthatja a barátnőjét, és megkérdezheti, hogy ki lőtte le. Hogy ki #1?
-Rita! Úristen, annyira örülök, hogy jól vagy. Minden rendben? - Kérdezte, majd odaült a lányhoz, aki megijedt és felugrott, amire elkezdett fájni a sebe. - Mi a baj?
-Semmi, csak elárulnád, hogy ki vagy te? 
-Tessék?
-Ki a fene vagy te? És... ki vagyok én?!
-Szent isten!

***
-Azt mondtam, hogy öld meg azt a lányt, nem így volt?
-Én, mindent megpróbáltam! Igazán! Kétszer is belelőttem.
-Hát, úgy látszik ez nem volt elég. Ne feledd, azt kell tenned, amit én mondok! Így szól az egyesség. 
-Nem érdekel az egyesség! Engedj el végre. Megtettem amire kértél.
-Na ide figyeljetek mind ketten. Mindketten elfelejtettetek valamit! Engem nem érdekel meghalt e vagy nem, engem az érdekel, hogy ne tegyetek tönkre mindent. A játékbabáinkra vég rengeteg minden vár. És én nem hagyom, hogy ti itt ketten elvegyétek ezt tőlem. Én fogok bosszút állni! Te pedig ahelyett, hogy ezt a szerencsétlent zargatnád, készülj a hétpróbára! Ott úgyis mind meghalnak!
_____________________
VIDD A SÍRBA! 
2.ÉVAD 
#1ENDGAME


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése